Bűnmegelőzési tanácsok a húsvéti ünnepre

HúsvétAhhoz, hogy jogsértés ne zavarja meg a húsvéti ünnepeket, engedjék meg, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya felhívja figyelmüket az alábbi szabályok betartásának fontosságára.

Ősi hagyomány, hogy húsvét hétfőjén a fiúk a leányokat rövid, frappáns versike kíséretében meglocsolják. Cserében a fiatalokat a meglocsolt lányok, asszonyok, piros tojással ajándékozzák meg és süteménnyel kínálják. Az édesség mellé pedig, koccintáskor előkerül az üdítő és az alkohol is.

Felhívjuk a szülők, vendéglátók figyelmét arra, hogy a gyermekeknek és a fiatalkorúaknak semmiféle alkoholtartalmú italt ne kínáljanak, még húsvétkor sem. Egy gyermek szervezete sokkal védtelenebb a szeszes itallal szemben. A vendéglátó nem tudva, hogy előzőleg már hány helyen kínálták meg a fiatalt szeszes itallal, „egy korty úgysem fog megártani…” bíztatással, akár alkoholmérgezést is okozhat.

Legyünk tehát előrelátóak és óvatosak!

Természetesen ebben az időszakban is fontos az alapvető vagyonvédelmi szabályok betartása. Kérjük, fogadják meg tanácsainkat, hogy az ünnepek ne az áldozattá válás bosszúságával teljenek!

- Amennyiben elutazik otthonról, induláskor ne felejtse el becsukni az ablakokat, bezárni a bejárati- és a teraszajtót! Ha van a lakásban elektronikus riasztórendszer, mindenképpen aktiválja!
- Idegenekkel ne közöljék, hogy mikor nincsenek otthon, de egy megbízható személynek mindig hagyják meg elérhetőségüket (cím, telefonszám)!
- Lakáskulcsát ne tegye ajtaja közelében található „biztos rejtekhelyre” (lábtörlő, villanyóraszekrény stb.)!
- Ha lakásában tartózkodik az ünnep idején, akkor is zárja be az ajtót, hiszen a besurranó tolvajok ilyenkor is dolgoznak!
- Ne engedjen be lakásába ismeretlen személyeket még locsolkodás ürügyén sem!
- A gépkocsira vonatkozó bűnmegelőzési tanácsok ebben az időszakban is érvényesek. Ne hagyjon értéket gépkocsijában, (pl. GPS, magnó, táska, fényképezőgép stb.) az autó nem biztonságos tárolóeszköz!
- Mindig zárja be a jármű ajtóit, az ablakokat húzza fel, kapcsolja be a riasztót, még akkor is, ha csak pár percre száll ki!
- Kirándulás során válassza az őrzött parkolókat!

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya

 

Joomla templates by a4joomla