Bűnmegelőzési tanácsok a húsvéti ünnepekre

Az elmúlt évek során Magyarországon átalakultak a Húsvéthoz köthető szokások. Az ünnephez nagyobb bevásárlás csatlakozott, sok ember pedig több napos családi kirándulással köti össze a szabadnapokat. Ezekhez a változásokhoz a bűnözői szokások is igazodtak, a bevásárlás során figyelmetlenül tartott pénztárcák, a bevásárlóközpontok zsúfolt parkolóiban álló gépkocsik, az üresen maradt lakások kerültek a bűnözők célkeresztjébe.

Annak érdekében, hogy az ünnep valóban ünnep legyen, azt ne árnyékolja be bűncselekmény, rendőrségi feljelentés, fogadják meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály tanácsait, melyeket az alábbiakban olvashatják:

 

  • Bevásárlás során pénzüket úgy helyezzék el, hogy lehetőleg avatatlan szemek ne lássák. Ha mégis, akkor legyen mindig a szemünk előtt, vagy közvetlenül a kezünknél.
  • Ha lehet, ne egyedül vásároljunk. Amennyiben a lehetőségünk megengedi a nagyobb bevásárló központokban fizessünk hitelkártyával! Tervezzük meg még otthon, hogy milyen összegért fogunk vásárolni, és csak a szükséges pénzt vigyük magunkkal.
  • Már jól ismerjük a zsebtolvajok lökdösődős, eltakarós módszereit, ezért ne essünk bele ósdi, elavult csapdáikba.
  • A bevásárlások során szinte elengedhetetlen eszköz a gépkocsi használata. Ezzel nem is volna baj, de mindig gondoljunk arra, hogy a gépkocsiban hagyott – akár egy üres – táska miatt is feltörhetik azt.
  • Tudjuk jól, hogy a gépkocsit nem tudja mindenki biztonságosan tárolni, őrizni. Egy kis odafigyeléssel azonban megelőzhetjük a gépkocsink rongálásos feltörését oly módon, hogy abba semmilyen értéket nem hagyunk. Ne essünk abba a gyakori hibába, hogy a dobozban, vagy a táskában úgy sincs semmi!

 

 

Ne adjunk esély a tolvajoknak!

Vigyázzunk, figyeljünk magunkra és embertársainkra!

 

A pénzkiadó automaták, a hitelkártyák használata teljesen részévé vált életünknek, a vásárlási szokásainknak! Sajnos ezt a változást a bűnözők is követik, igyekeznek bankkártyánkat, PIN kódunkat megszerezni.

 

Megelőzhető az ilyen bűncselekmény-fajta elkövetése is.

 

  • Ne éjjel vegyünk fel pénzt az automatákból!
  • Ne egyedül tegyük ezt, csak ha mindenképpen szükséges!
  • Napközben vegyünk fel pénzt, úgy, hogy az automata mellett senki se tartózkodjon, inkább várjunk egy kicsit. Ez azért is fontos, hogy a kódszámunkat illetéktelen személy ne lássa meg.

 

Előzzük meg a lakásbetöréseket!

 

A húsvéti ünnepekhez kapcsolódó kirándulások következtében a megszokott mértéken felüli időtartamban maradnak őrizetlenül otthonok. A lakásbetörések magas száma indokolja, hogy a lakásunkat, családi házunkat ne hagyjuk őrizetlenül, felügyelet nélkül.

 

Több olyan „apró” lehetőség van a megelőzésre, amellyel érdemes élni:

 

  • Kérje meg szomszédait, hogy figyeljenek otthonára.
  • Amennyiben elutazik otthonról, induláskor ne felejtse el becsukni az ablakokat, bezárni a bejárati- és a teraszajtót! Ha van a lakásban elektronikus riasztórendszer, mindenképpen aktiváljuk!
  • Ha lakásában tartózkodik az ünnep idején, akkor is zárja be az ajtót, hiszen a besurranó tolvajok ilyenkor is dolgoznak!
  • Ne engedjen be lakásába ismeretlen személyeket még locsolkodás ürügyén sem!
  • A gépkocsira vonatkozó bűnmegelőzési tanácsok ebben az időszakban is érvényesek. Ne hagyjon értéket gépkocsijában, (pl. GPS, magnó, táska, fényképezőgép stb.) az autó nem biztonságos tárolóeszköz!
  • Mindig zárja be a jármű ajtóit, az ablakokat húzza fel, kapcsolja be a riasztót, még akkor is, ha csak pár percre száll ki!
  • Kirándulás során válassza az őrzött parkolókat!
  • Idegenekkel ne közöljék, hogy mikor nincsenek, de egy megbízható személynek mindig hagyja meg elérhetőségét (cím, telefonszám)!
  • Lakáskulcsát ne tegye ajtaja közelében található „biztos rejtekhelyre” (lábtörlő, villanyóraszekrény stb.)!

 

 

A húsvéti hosszú hétvége az átlagosnál jóval nagyobb veszélyt rejt a közlekedők részére. Ezekben a napokban a közúti forgalom sűrűsége a többszörösére nő, s a veszély tovább fokozódik, amennyiben a megszokottnál lassúbb haladást lehetővé tévő zsúfolt utakon egyes járművezetők elveszítik a türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalás sajnos gyakran vezet közlekedési balesethez, amelynek a kimenetele előre soha nem jósolható meg.

Súlyos sérülés, vagy közúti tragédia már alacsony haladási sebesség mellett is megtörténhet.

 

A húsvéti közlekedésnek ugyanakkor van egy másik, „speciális” veszélyforrása, az ittas járművezetések magas száma. A tradícionális locsolkodási események mellett a rokoni és baráti találkozók gyakran járnak együtt szeszesital fogyasztással.

 

A kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszesital fogyasztás is számít, ugyanis az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.

 

Kérjük a járművezetőket, hogy a húsvéti ünnepek során tanúsítsanak önmérsékletet, s szeszesital fogyasztását követően soha ne vegyenek részt a közúti forgalomban.

 

 


Kellemes húsvéti ünnepeket kíván,

 

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya

Joomla templates by a4joomla