Felhívás helytörténeti kiállítás szervezésére

Tisztelt Lakosok!

 

Szeretnénk Nyírtura településtörténetéről egy kis kiállítást rendezni, melyben segítségüket kérjük.

Várunk régi fotókat, tárgyakat, leveleket, esetleg elbeszéléseket az egykori Nyírturáról, hogyan nézett ki régen a település, hogyan éltek, milyen ruhákban jártak (iskolai egyenruha, stb.), mivel foglalkoztak, milyen eszközöket használtak, milyen volt a közösségi élet, melyek voltak a közösségi élet fontosabb helyszínei.

A dokumentumokat, képeket, használati eszközöket stb. személyesen a Polgármesteri Hivatalba vagy e-mail-ben az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk!

 

 

Erzsébet utalvány - 2016

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők vagy meghatalmazottaik az Erzsébet-utalványokat az  Önkormányzat pénztárában 2016.08.17-től átvehetik.

 

 

Kenyérszentelés

Minden Kedves Lakost szeretettel várunk 2016. augusztus 19-én, pénteken 17:00 órai kezdettel a Nyírturai Református Templom kertjében tartandó kenyérszentelő ünnepségünkre, ahol az Új Kenyér megáldásra és megszentelésre kerül.

  

Állatorvos helyettesítés 2016. július

Állatorvosi ügyelet

2016 július 22-30-ig.

Helyettesít:

Dr. Kassai József
+36 30 403-2773

 

 

Tura Hírmondó 96., 97., 98., 99.

TISZTELT LAKOSSÁG!

 

Keressük a Tura Hírmondó 1996., 1997., 1998., és 1999. években megjelent lapszámait!

Akinek rendelkezésére áll a felsorolt évfolyamokból 1-1 lapszám, kérjük jelezze a Polgármesteri Hivatal titkárságán személyesen vagy az 531-010 telefonszámon. Másolás után a lapokat visszaszolgáltatjuk!

A közreműködésüket előre is köszönjük!

 

Dr. Demeter Gabriella
            jegyző

 

Joomla templates by a4joomla