Óvodai beiratkozás a 2017/2018-as évre

ÓVODAI BEIRATKOZÁS

 a 2017/2018-as NEVELÉSI ÉVRE

 

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket,

hogy a Nyírturai Móra Ferenc ÁMK Óvodájába

a leendő óvodások beíratása  következő időpontokban történik:

2017. április. 19-20

Jelentkezéskor a szülő hozza magával:

  • A gyerek születési anyakönyvi kivonatát,
  • A gyerek TAJ kártyáját,
  • A gyerek lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét igazoló igazolványt, (lakcímkártyát)
  • A szülő lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét igazoló igazolványt (lakcímkártyát)

Az óvoda kötelezettségről:

A 2011.évi CXC. Nkt . rendelkezései értelmében, a gyermek abban az évben, amelyben  augusztus 31-ig a harmadik életévét betölti, az óvodai nevelési év első napjától, vagyis szeptember 1-től kezdődően az óvodai nevelésben köteles részt venni. Az óvodai nevelés a gyermek három éves korában kezdődik, és addig az időpontig tart, ameddig a gyermek a tankötelezettségét meg nem kezdi. (Nkt.8§)

A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyerekét köteles beíratni az óvodába, a közleményben meghatározott időpontban.

A 3 éves gyermek beíratásának elmulasztása szabálysértésnek minősül.

 

Az óvodába a 2017/2018-as nevelési évre a

2014. augusztus 31.-ig született gyerekek beíratása kötelező

 

 

 

 

Az a szülő, aki felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól,

2017. április 24-ig nyújthatja be kérelmét a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, a másolatát pedig a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez.

Az a szülő, akinek gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

 

 

2017. március 20.                                    Szilágyiné Szalontai Erzsébet

                                                                             Intézményvezető

Bölcsődei beíratás a 2017/18-as évre

BÖLCSŐDEI BEÍRATÁS

A 2017/2018-as évre

 

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a 2017/2018-as gondozási évre a

Nyírturai Móra Ferenc ÁMK Bölcsődéjébe

Gyermeküket a következő időpontokban írathatják be

2017. április 19-20.-án

 

Bölcsődébe azon gyermekek vehetők fel, akiknek szülei, nevelői, gondozói, vagy munkavégzésük, vagy munkaerő piaci részvételt elősegítő programban - képzésben való részvételük, vagy betegségük, vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.

A beiratkozáshoz szükség van:

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatára,
  • TAJ kártyájára
  • a lakcím igazolására,
  • valamint a szülő lakcímkártyájára.

 

A felvétel elbírálásához szükséges egyéb információkat a szülőknek a helyszínen írásos formában kell megtenniük.

Bölcsődébe a gyermek húszhetes korától harmadik életévének, illetve annak az évnek a december 31-éig vehető fel, amelyben a gyermek a harmadik életévét betöltötte.

Az újonnan jelentkező gyermekek fogadása a bölcsődei nevelési évben folyamatosan történik a huszadik hét betöltését követően.

 

Nyírtura 2017. március. 20.                                Szilágyiné Szalontai Erzsébet

                                                                                      Intézményvezető

Szollárné Farkas Viktória falugazdász elérhetőség

Szollárné Farkas Viktória falugazdász személyesen elérhető

4400 Nyíregyháza, Arany János u. 7. szám alatt.
Telefonos elérhetősége: 0670 / 489 38 83

 

 

Állatorvos helyettesítés 2017. január-február

Állatorvosi ügyelet

2017 január 30-tól február 6-ig.

Helyettesít:

Dr. Kassai József
+36 30 403-2773

 

 

 

Konyha decemberi tájékoztató

 

December 27. 28. 29, 30 és Január 2-án a konyha szünetel. 2017 január 3-tól lehet igényelni az étkezést.

 

 

Karácsonyi ünnep körüli hulladékszállítás

Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Térségi Hulladék- Gazdálkodási Nonprofit Kft. a Karácsonyi ünnep körüli hulladékszállítás kapcsán, a lakosságnak korábban kiosztott hulladékszállítási értesítőnek megfelelően ezúton tájékoztatja Önöket, hogy:

 

2016. december 26-i (hétfői) körzetből december 24-én (szombaton) szállítjuk a hulladékot.

A Hulladékudvarok, valamint a Regionális Hulladékkezelő Üzem december 26-án zárva tartanak.

MINDEN KEDVES ÜGYFELÜNKNEK ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

 

 

Tisztelettel:

 

Ajler Ferenc

Hulladékgyűjtési- és szállítási ágazatvezető

TÉRSÉGI HULLADÉK- GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft

4400 Nyíregyháza, Bokréta u. 22.

www.thgkft.hu

Tel: 42/ 594-530, 30/ 207-79-74

Fax: 42/ 594-531

Joomla templates by a4joomla