HIRDETMÉNY Óvodai beiratkozás 2023/2024-es nevelési évre

 

Nyírturai Móra Ferenc Óvoda, Mini Bölcsőde, Konyha, Közösségi ház és Könyvtár

4532 Nyírtura Arany János utca 16

Tel: 06/70 7013384

Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

HIRDETMÉNY

ÓVODAI BEIRATKOZÁS

2023/2024-es nevelési évre

 

Nyírtura Község Önkormányzata, az általa fenntartott Nyírturai Móra Ferenc ÓMKK Óvodájában a beiratkozás időpontját a 2023/2024-as nevelési évre az alábbiak szerint határozza meg
  

Beiratkozás időpontja: 2023. április 24.(hétfő) április 28. (péntek)

8 órától 16 óráig.

 

Az Nkt. 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négyórában óvodai foglalkozáson vesz részt.

Ez a kötelezettség azokra a gyerekekre vonatkozik, akik 2023. augusztus.31-ig betöltik a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8 § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

A nevelési-oktatási intézmények és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában foglaltak értelmében az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.

Az Nkt. 49. § (1) bekezdése alapján az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti,feltéve, hogy minden, Nyírtura községben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. (Nkt. 8. § (1)).

A jelentkező gyermekek felvétele az óvodai nevelési évben – a férőhelyek függvényében- folyamatosan történik.

Az Nkt. 49. § (1) bekezdése szerint az óvodai felvétel vagy átvétel jelentkezés alapján történik. Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetések óvodában lehet (Rendelet 20. § (1)).

Az Nkt. 49. § (2) bekezdése értelmében a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik.

Körzethatár: Nyírtura Község közigazgatási területe

 

A szülők szabad intézményválasztási jogukat az óvodák esetében is gyakorolják a szabad férőhelyek függvényében.

Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre (Nkt. 49. § (2)).

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda) (Nkt. 49. § (3)).

 

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. §-a értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el, és pénzbírsággal sújtható.

A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

 

Külföldön történő óvodakötelezettség teljesítés

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha a gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének – jogszabályban előírt- utolsó határnapját (2023. május 20.) követő tizenöt napon belül, azaz 2023. június 4-ig írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha a gyermek az óvodakötelezettségét az jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt is.

A szülő – tárgyév május 25. napjáig benyújtott- kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó óvodai felvételi igényt is be kell jelenteni.

A beiratkozáshoz szükséges okiratok, dokumentumok:

  • a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok (személyi igazolvány vagy útlevél)
  • a gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)
  • a gyermek TAJ kártyája
  • a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványok (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély) , lakcímkártya
  • nem magyar állampolgár esetén, az ország területén való tartózkodás jogcímét igazoló okirat
  • egyéb, a gyermek egészségügyi állapotát és óvodaérettségét, sajátos nevelési igényét, hátrányos helyzetét igazoló dokumentum (orvosi igazolás, szakértői vélemény, gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat… stb.)     

 

Kérjük a Szülőket, hogy a kitöltött és aláírt felvételi jelentkezési lapokat, valamint a szükséges dokumentumokat a beiratkozásra hozzák magukkal!

 

Az óvodai felvételről az óvoda vezetője 2023. május 25-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőt.

 

Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvodavezető dönt.

 

Az óvodavezető felvételt elutasító határozatával szemben jogorvoslattal lehet élni, amelyet Nyírtura Község Jegyzőjének címezve, de a döntést hozó óvoda elektronikus címére kell megküldeni a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül.

 

A beiratkozáshoz szükséges jelentkezési lap és nyilatkozat- szülői felügyeleti jogról letölthető, a mellékletből.

Amennyiben nincs a szülőnek lehetősége letölteni a jelentkezési lapot vagy a szülői felügyeletről szóló nyilatkozatot, akkor az óvodában munkanapokon 8-15 óra között személyesen is kérhető a nyomtatvány.

 

Az óvoda, ahová a gyermek felvételt nyert, a jelentkezési lapon feltüntetett adatok alapján berögzíti a Köznevelés Információs Rendszerébe a beiratkozás tényét, melynek eredményeképpen a gyermek jogviszonya létrejön.

 

Az első óvodai foglalkozási nap, a nevelési év első napja: 2023. szeptember 1.

Ezen a napon kerülnek  átvételre/felvételre az eddig bölcsődében elhelyezett és óvodába felvett gyermekek is.

 

További felvilágosításért az óvodai jelentkezéssel kapcsolatban az Intézményvezetőhöz fordulhatnak.

Elérhetősége: 06-70/ 7013384

                       Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

                                                                                         Szilágyiné Szalontai Erzsébet

                                                                                                      Intézményvezető

Mellékletek:

Óvodai felvételi kérelem letöltése: .docx / .pdf

Szülői felügyeleti jog nyilatkozat letöltése: .docx / .pdf

 

 
Joomla templates by a4joomla