Veszettség hirdetmény - 2014
- Részletek
- Készült: 2014. december 20. szombat, 09:29
Tisztelt Kutyatartó Gazdák
Kötelezettség, de jól felfogott közös érdekünk a veszettség elleni védőoltás teljesítése.
A veszettség mind állatra, mind emberre halálos kimenetelű megbetegedés, amely ellen megelőző védőoltással kell védekeznünk.
A jelenleg érvényes jogszabály alapján az állattartó köteles kutyáját a három hónapos kora elérése után veszettség ellen beoltatni. Az első oltástól számítva hat hónapon belül egy ismételt oltás szükséges az alapimmunitás megszerzéséhez, majd ezt követően pedig évente egyszer un. emlékeztető oltásban kell részesíteni az ebet. Innentől kezdve már évente kell az oltást megkapnia. Csak olyan kutya oltható be, amely elektronikus jelölőeszközzel (chip) meg van jelölve.
Az állattartók feladatai:
- Amennyiben jelöletlen ebet tart a szolgáltató állatorvosával be kell jelöltetni az állatot (chip).
- Ha a kutya a fentiek alapján nem kapott veszettség elleni védőoltást szintén a szolgáltató állatorvost kell keresni és beoltatni azt az év hátralevő részében.
A veszettség jelentőségét mutatja az is, hogy a hatóság az előző évre vonatkozóan az oltatlanul maradt ebeket felkutatja. Ezen ebek állattartói ellen hatósági eljárást kell indítani, amelynek végén akár 150.000 Ft bírság kiszabására is sor kerülhet.
Ezért kérünk minden ebtartót, hogy felelős állattartóként oltatlan ebét a fentiek szerint oltassa be.
Gallyazási felhívás 2014
- Részletek
- Készült: 2014. december 18. csütörtök, 12:50
Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. közleménye
FELHÍVÁS
villamos hálózatok környezetének tisztántartására
Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (székhelye: 4024 Debrecen, Kossuth L. u. 41.)
felhívja
az ellátási területén lévő Ingatlantulajdonosokat, Használókat, Kezelőket, Bérlőket - ideértve a természet- és növényvédelmi területek kezelőit, az erdészeteket, önkormányzatokat - a villamos hálózatok nyomvonalát és a biztonsági övezetet érintő akár élő, akár elszáradt, gondozott vagy gondozatlan fák, bokrok, növényzet eltávolítására, a fák gallyazásának elvégzésére.
A növényzeten történő beavatkozásra az élet- és vagyonbiztonság, veszélyes helyzetek elkerülése és az áramszünetek megelőzése érdekében van szükség.
Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. a jelen felhívást a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 124. § (2) bekezdése, 133. § (3) bekezdése, 137. §-a, illetve a villamosművek, valamint a termelői, magán, és közvetlen vezetékek biztonsági övezetéről szóló 2/2013. (I. 22.) NGM rendelet alapján teszi közzé.
A növényzetre vonatkozó korlátozások a biztonsági övezetben, fa vagy más növény akkor telepíthető, hagyható meg, ha véglegesen kifejlett állapotában
- 35 kV felett 200 kV névleges feszültségszintig 3 méternél,
- 1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 2 méternél,
- 1 kV-nál nem nagyobb névleges feszültségszintnél 1 méternél
jobban annak legkedvezőtlenebb helyzetében sem közelíti meg az áramvezetőt.
A biztonsági övezetben a növényzetre vonatkozó tilalom szerint, tilos
- olyan növényzet telepítése és tűrése, amelynek magassága kifejlett állapotában meghaladja a 4 métert,
- olyan növényzet telepítése és tűrése, amely a nyomvonal és az oszlopok járművel való megközelítését akadályozza.
A biztonsági övezet környezetében lévő fák, bokrok ágait vagy a teljes növényzetet az Ingatlantulajdonosnak – mint egyben a növényzet tulajdonosának – kell rendszeresen megfelelően gondoznia, hogy azok a vezeték biztonsági övezetének határát, illetőleg az adott feszültségszintű vezetékre vonatkozó veszélyzóna határát ne közelíthessék meg.
Kérjük, hogy az élet-, baleset- és vagyonbiztonság érdekében az Ingatlantulajdonosok szíveskedjenek ezt a feladatot elvégezni! A vezetékek által érintett kül- és belterületi ingatlanokon egyaránt mérjék fel, hogy hol nem felel meg növényzet mérete, magassága a jogszabályi előírásoknak, és az éves növekedést is figyelembe véve, és ennek megfelelően tegyék meg a szükséges intézkedéseket.
Kérjük, hogy hálózatot veszélyesen megközelítő fák és egyéb növényzet gallyazása, eltávolítása előtt - az élet-, baleset- és vagyonbiztonság érdekében - egyeztessék az elvégzendő feladatokat és azok végrehajtási feltételeit az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. területileg illetékes szervezeti egységével!
Az élet-, baleset- és vagyonbiztonság érdekében kiemelten fontos a feszültségmentesítés elvégzése és a szakfelügyelet, melyet az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. elvégez, illetve térítésmentesen biztosít.
Felhívjuk az Ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy a szükséges feszültségmentesítés elmaradása miatt bekövetkezett balesetekért, károkért felelősséget az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. nem vállal.
Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. illetékes régió-központjának címe, elérhetősége:
4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 53. Tel: 06-42 523-100
Amennyiben az Ingatlantulajdonos e felhívás megjelenésétől számított 15 munkanapon belül nem jelenti be az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. illetékes régióközpontjánál, hogy a biztonsági övezet tisztántartását elvégzi, vagy a bejelentést is elmulasztja és a tisztántartási munkát sem végzi el, úgy az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-vel szerződött vállalkozó jogosult és köteles a munkát a jogszabályok és a szabvány előírásai szerint elvégezni.
Az eltávolított növényi részek, gallyak, kivágott fa felett az Ingatlantulajdonos rendelkezik.
Kérjük az Ingatlantulajdonosok együttműködését, mivel mindenkinek érdeke az, hogy lakókörnyezetében a villamosenergia-ellátás minősége, a szolgáltatás folyamatossága biztosított legyen és azt ne zavarják, akadályozzák a villamoshálózathoz érő ágak, növények által előidézett feszültségproblémák, üzemzavarok és áramszünetek.
A villamoshálózat alatt és közelében kizárólag alacsony növésű fafajták telepítését és megtartását javasoljuk.
Együttműködésüket köszönjük.
E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.
Falu karácsonya 2014
- Részletek
- Készült: 2014. december 16. kedd, 10:56
Nyírtura Község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Falu Karácsonyára!
Meghívó - Nyilvános ülés 2014. december 19. 13:00
- Részletek
- Készült: 2014. december 12. péntek, 08:27
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményként biztosított Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány átvétel
- Részletek
- Készült: 2014. november 24. hétfő, 11:51
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők az Erzsébet-utalványokat az Önkormányzat pénztárában átvehetik.
Lakosság tájékoztatása CO mérgezések, kéménytüzek illetve avartüzek megelőzéséről
- Részletek
- Készült: 2014. november 14. péntek, 07:53
2014.december 04-én, 08.00 órától 12.00 óráig Áramszünet
- Részletek
- Készült: 2014. november 13. csütörtök, 10:26
Mammográfiás szűrővizsgálat
- Részletek
- Készült: 2014. november 12. szerda, 11:02
É R T E S Í T É S !
Tisztelettel értesítjük a lakosságot, hogy a mammográfiás szűrővizsgálatra igény esetén a hölgyeket beszállítjuk, illetve haza szállítjuk.
Kérjük Önöket, hogy a Polgármesteri Hivatalba legyenek szívesek jelezni utazási szándékukat személyesen, vagy 531-010, 531-011 telefonszámon.
Szűrés időpontja:
2014. november 14. ( péntek )
2014. november 17. ( hétfő )
Nyírturai Református Egyházközség meghívó
- Részletek
- Készült: 2014. október 28. kedd, 10:26
A Nyírturai Református Egyházközség meghívja Önt egy rendhagyó reformációi zenés estre.
Időpontja: 2014. október 31. (péntek) 18:00-tól
Helyszín: Nyírturai Református Műemléktemplom
Töklámpás készítés
- Részletek
- Készült: 2014. október 22. szerda, 11:30
Nyírtura Község Önkormányzata Képviselő-Testülete alakuló ülése 2014-2019
- Részletek
- Készült: 2014. október 20. hétfő, 11:19
Polgármester: Mikó Gábor
Alpolgármester: Pataki Miklós
Jegyző: Dr. Demeter Gabriella
Képviselő-Testület:
Bagoly Zoltán
Kerekes András Attila
Pataki Miklós
Tóth Csaba
Mikó Gábor
Bodnár Alfréd Zoltán