Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja
- Részletek
- Készült: 2015. április 28. kedd, 15:34
A Kormány 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelete az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról
A Kormány a nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva a következõket rendeli el:
1. § Az 1. melléklet (a továbbiakban: Melléklet) tartalmazza az Óvodai nevelés országos alapprogramját.
2. § A Melléklet VI. 3. pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:
„3. A hároméves kortól kötelezõ óvodába járás ideje alatt az óvodai nevelési folyamat célja, feladata a gyermeki
személyiség harmonikus testi és szociális fejlõdésének elõsegítése.”
3. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.
(2) A 2. § 2014. szeptember 1-jén lép hatályba.
(3) A Melléklet rendelkezéseit elsõ alkalommal a 2013/2014. nevelési évtõl kell alkalmazni.
(4) Hatályát veszti az Óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2012. évi 171. szám
1. melléklet a 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelethez
Az Óvodai nevelés országos alapprogramja
I.
BEVEZETÕ
1. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja (a továbbiakban: Alapprogram) a hazai óvodai neveléstörténet
hagyományaira, értékeire, nemzeti sajátosságaira, a pedagógiai és pszichológiai kutatások eredményeire, a
nevelésügy nemzetközileg elismert gyakorlatára építve, Magyarország Alaptörvényének értékeit és Magyarország
által aláírt nemzetközi szerzõdésekben vállalt kötelezettségeket figyelembe véve – meghatározza a magyarországi
óvodákban folyó pedagógiai munka alapelveit.
Az óvodai nevelés pedagógiai alapelveinek meghatározásánál abból kell kiindulni, hogy
a) a gyermeket – mint fejlõdõ személyiséget – szeretetteljes gondoskodás és különleges védelem illeti meg;
b) a gyermek nevelése elsõsorban a család joga és kötelessége, s ebben az óvodák kiegészítõ, esetenként
hátránycsökkentõ szerepet töltenek be;
c) az óvodai nevelésnek a gyermeki személyiség teljes kibontakozásának elõsegítésére kell irányulnia, az emberi
jogok és a gyermeket megilletõ jogok tiszteletben tartásával; oly módon, hogy minden gyermek egyenlõ eséllyel
részesülhessen színvonalas nevelésben.
Az Alapprogram szerint az óvodai nevelésben megjelenhetnek a különbözõ – köztük az innovatív – pedagógiai
törekvések, mivel az Alapprogram biztosítja az óvodapedagógusok pedagógiai nézeteinek, értékrendjének és
módszertani szabadságának érvényesülését, megkötéseket csak a gyermek érdekének védelmében tartalmaz.
Az óvoda nevelõtestülete elkészíti pedagógiai programját: vagy átvesz és adaptál egy kész pedagógiai programot,
vagy saját pedagógiai programot készít, amelynekmeg kell felelnie az Alapprogramban foglaltaknak. Az Alapprogram
és az azzal összhangban lévõ óvodai pedagógiai programok egymásra épülõ, szakmailag összehangolt rendszere
a biztosíték arra, hogy az egyes intézmények szakmai önállósága, az óvodai nevelés sokszínûsége mellett
érvényesüljenek azok az általános szakmai igények, amelyeket az óvodai neveléssel szemben a társadalom a gyermek
harmonikus fejlõdése érdekében megfogalmaz.
2. Az óvodai pedagógiai program elkészítésekor az Alapprogram mellett figyelembe kell venni
a) a Nemzetiség óvodai nevelésének irányelvét is, ha az óvoda nemzetiségi nevelést végez;
b) a Sajátos nevelési igényû gyermekek óvodai nevelésének irányelvét is, ha az óvoda sajátos nevelési igényû
gyermeket nevel.
II.
GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP
Gyermekkép
1. Az Alapprogram az emberi személyiségbõl indul ki, abból a ténybõl, hogy az ember mással nem helyettesíthetõ,
szellemi, erkölcsi és biológiai értelemben is egyedi személyiség és szociális lény egyszerre.
2. A gyermek fejlõdõ személyiség, fejlõdését genetikai adottságok, az érés sajátos törvényszerûségei, a spontán és
tervszerûen alkalmazott környezeti hatások együttesen határozzák meg. E tényezõk együttes hatásának
következtében a gyermeknek sajátos, életkoronként (életkori szakaszonként) és egyénenként változó testi és lelki
szükségletei vannak. A személyiség szabad kibontakozásában a gyermeket körülvevõ személyi és tárgyi környezet
szerepe meghatározó. Az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelõen a gyermeki személyiség
kibontakozásának elõsegítésére törekszik, biztosítva minden gyermek számára, hogy egyformán magas színvonalú és
szeretetteljes nevelésben részesüljön, s meglévõ hátrányai csökkenjenek. Nem ad helyet semmiféle elõítélet
kibontakozásának.
Óvodakép
1. Az óvodáskorú gyermek nevelésének elsõdleges színtere a család.
2. Az óvoda a köznevelési rendszer szakmailag önálló nevelési intézménye, a családi nevelés kiegészítõje, a gyermek
harmadik életévétõl az iskolába lépésig. Az óvoda pedagógiai tevékenységrendszere és tárgyi környezete biztosítja
az óvodáskorú gyermek fejlõdésének és nevelésének legmegfelelõbb feltételeit. Az óvodában, miközben az teljesíti
a funkcióit (óvó-védõ, szociális, nevelõ-személyiségfejlesztõ), a gyermekekben megteremtõdnek a következõ
életszakaszba (a kisiskolás korba) való átlépés belsõ pszichikus feltételei.
3. Az óvodai nevelés célja az, hogy elõsegítse az óvodások sokoldalú, harmonikus fejlõdését, a gyermeki személyiség
kibontakozását, a hátrányok csökkenését, az életkori és egyéni sajátosságok valamint az eltérõ fejlõdési ütem
figyelembevételével (ideértve a kiemelt figyelmet igénylõ gyermekek ellátását is).
4. Az óvodai nevelésben alapelv, hogy:
a) a gyermeki személyiséget elfogadás, tisztelet, szeretet, megbecsülés és bizalom övezi;
b) a nevelés lehetõvé teszi és segíti a gyermek személyiségfejlõdését, a gyermek egyéni készségeinek és
képességeinek kibontakoztatását;
c) az óvodai nevelésben alkalmazott pedagógiai hatásoknak a gyermek személyiségéhez kell igazodniuk.
5. Az óvodai nevelés az alapelvek megvalósítása érdekében gondoskodik: a gyermeki szükségletek kielégítésérõl,
az érzelmi biztonságot nyújtó derûs, szeretetteljes óvodai légkör megteremtésérõl; a testi, a szociális és az értelmi
képességek egyéni és életkor-specifikus alakításáról; a gyermeki közösségben végezhetõ sokszínû – az életkornak és
fejlettségnek megfelelõ – tevékenységekrõl, különös tekintettel a mással nem helyettesíthetõ játékról;
e tevékenységeken keresztül az életkorhoz és a gyermek egyéni képességeihez igazodó mûveltségtartalmakról,
emberi értékek közvetítésérõl; a gyermek egészséges fejlõdéséhez és fejlesztéséhez szükséges személyi, tárgyi
környezetrõl.
6. A nemzetiséghez tartozó gyermekek óvodai nevelésében biztosítani kell az önazonosság megõrzését, ápolását,
erõsítését, átörökítését, nyelvi nevelését, és a multikulturális nevelésen alapuló integráció lehetõségét.
7. A hazájukat elhagyni kényszerülõ családok (a továbbiakban: migráns) gyermekeinek óvodai nevelésében biztosítani
kell az önazonosság megõrzését, ápolását, erõsítését, társadalmi integrálását.
III.
AZ ÓVODAI NEVELÉS FELADATAI
Az óvodai nevelés általános feladatai
Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése. Ezen belül:
– az egészséges életmód alakítása,
– az érzelmi, az erkölcsi és a közösség nevelés,
– az anyanyelvi-, értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítása.
Az egészséges életmód alakítása
Az egészséges életmódra nevelés, az egészséges életvitel igényének alakítása, a gyermek testi fejlõdésének
elõsegítése ebben az életkorban kiemelt jelentõségû. Ezen belül az óvodai nevelés feladata:
– a gyermek gondozása, testi szükségleteinek, mozgásigényének kielégítése;
– a harmonikus, összerendezett mozgás fejlõdésének elõsegítése;
– a gyermeki testi képességek fejlõdésének segítése;
– a gyermek egészségének védelme, edzése, óvása, megõrzése;
– az egészséges életmód, a testápolás, az étkezés, az öltözködés, a pihenés, a betegségmegelõzés és az
egészségmegõrzés szokásainak alakítása;
– a gyermek fejlõdéséhez és fejlesztéséhez szükséges egészséges és biztonságos környezet biztosítása;
– a környezet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások alakítása, a környezettudatos magatartás
megalapozása;
– megfelelõ szakemberek bevonásával – a szülõvel, az óvodapedagógussal együttmûködve – speciális gondozó,
prevenciós és korrekciós testi, lelki nevelési feladatok ellátása.
Az érzelmi, az erkölcsi és a közösségi nevelés
1. Az óvodáskorú gyermek egyik jellemzõ sajátossága a magatartásának érzelmi vezéreltsége. Elengedhetetlen, hogy
a gyermeket az óvodában érzelmi biztonság, állandó értékrend, derûs, kiegyensúlyozott, szeretetteljes légkör vegye
körül. Mindezért szükséges, hogy
– a gyermeket már az óvodába lépéskor kedvezõ érzelmi hatások érjék;
– az óvoda alkalmazottai és a gyermek, a gyermekek, valamint az óvodai alkalmazottak közötti kapcsolatot pozitív
attitûd, érzelmi töltés jellemezze;
– az óvoda egyszerre segítse a gyermek erkölcsi, szociális érzékenységének fejlõdését, éntudatának alakulását,
és engedjen teret önkifejezõ törekvéseinek;
– az óvoda nevelje a gyermeket annak elfogadására, megértésére, hogy az emberek különböznek egymástól.
2. A szocializáció szempontjából meghatározó a közös élményeken alapuló tevékenységek gyakorlása, a gyermek
erkölcsi tulajdonságainak (mint például: az együttérzés, a segítõkészség, az önzetlenség, a figyelmesség) és
akaratának (ezen belül: önállóságának, önfegyelmének, kitartásának, feladattudatának, szabálytudatának), szokás- és
normarendszerének megalapozása.
3. Az óvoda a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szûkebb és tágabb környezetét,
amely a hazaszeretet és a szülõföldhöz való kötõdés alapja, hogy rá tudjon csodálkozni a természetben, az emberi
környezetben megmutatkozó jóra és szépre, mindazok megbecsülésére.
4. A gyermeki magatartás alakulása szempontjából az óvodapedagógus, az óvoda valamennyi alkalmazottjának
kommunikációja, bánásmódja és viselkedése modell értékû szerepet tölt be.
5. A kiemelt figyelmet igénylõ gyermekek esetében szükség szerint különösen jelentõs az óvoda együttmûködõ szerepe
az ágazati jogszabályokban meghatározott speciális felkészültséggel rendelkezõ szakemberekkel.
Az anyanyelvi, az értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítása
1. Az anyanyelvi nevelés valamennyi tevékenységi forma keretében megvalósítandó feladat. Az anyanyelv fejlesztése és
a kommunikáció különbözõ formáinak alakítása – beszélõ környezettel, helyes mintaadással és szabályközvetítéssel –
az óvodai nevelõtevékenység egészében jelen van. Az anyanyelv ismeretére, megbecsülésére, szeretetére nevelés
közben a gyermek természetes beszéd- és kommunikációs kedvének fenntartására, ösztönzésére, a gyermek
meghallgatására, a gyermeki kérdések támogatására és a válaszok igénylésére szükséges figyelmet fordítani.
2. Az óvodai nevelés a gyermek egyéni érdeklõdésére, kíváncsiságára – mint életkori sajátosságra –, valamint a meglévõ
tapasztalataira, élményeire és ismereteire építve biztosít a gyermeknek változatos tevékenységeket, amelyeken
keresztül további élményeket, tapasztalatokat szerezhet az õt körülvevõ természeti és társadalmi környezetrõl.
3. Az értelmi nevelés további feladatai: egyrészt a gyermek spontán és tervezetten szerzett tapasztalatainak,
ismereteinek rendszerezése, bõvítése, különbözõ tevékenységekben és élethelyzetekben való gyakorlása, másrészt
az értelmi képességek (érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, képzelet, gondolkodás – alkotóképesség – fejlesztése.
Valamennyi értelmi képesség, különösen a képzelet és a kreativitás fejlõdését elõsegítõ ösztönzõ környezet
biztosítása.
IV.
AZ ÓVODAI ÉLET MEGSZERVEZÉSÉNEK ELVEI
Személyi feltételek
1. Az óvodában a nevelõmunka középpontjában a gyermek áll.
2. Az óvodában a nevelõmunka kulcsszereplõje az óvodapedagógus, akinek személyisége meghatározó a gyermek
számára. Jelenléte a nevelés egész idõtartamában fontos feltétele az óvodai nevelésnek. Az óvodapedagógus
elfogadó, segítõ, támogató attitûdje modellt, mintát jelent a gyermek számára.
3. Az óvodapedagógusi tevékenységnek és az óvoda mûködését segítõ nem pedagógus alkalmazottak összehangolt
munkájának hozzá kell járulnia az óvodai nevelés eredményességéhez.
4. A sajátos nevelési igényû gyermek fejlesztése speciálisan képzett szakember közremûködését igényli.
5. A nemzetiséghez tartozó gyermekeket is nevelõ óvodában dolgozóknak feladatuk, hogy megvalósítsák a nemzetiségi
óvodai nevelés célkitûzéseit.
6. A migráns gyermekeket is nevelõ óvodában dolgozóknak feladatuk lehetõséget teremteni ahhoz, hogy a gyermekek
megismerhessék egymás kultúráját, anyanyelvét.
Tárgyi feltételek
Az óvodának rendelkeznie kell a pedagógiai program megvalósításához szükséges tárgyi feltételekkel. Az óvoda
épületét, udvarát, kertjét, berendezését oly módon kell kialakítani, hogy az szolgálja a gyermekek biztonságát,
kényelmét, megfeleljen változó testméretének, biztosítsa egészségük megõrzését, fejlõdését. Tegye lehetõvé
mozgás- és játékigényük kielégítését, és a gyermekeket harmóniát árasztó színekkel, formákkal, anyagokkal vegye
körül. A gyermekek által használt tárgyi felszereléseket számukra hozzáférhetõ módon és a biztonságukra
figyelemmel kell elhelyezni. Az óvoda egyidejûleg biztosítson megfelelõ munkakörnyezetet az óvodai
munkatársaknak, teremtsen lehetõséget a szülõk fogadására.
Az óvodai élet megszervezése
1. A gyermek egészséges, a tevékenységekben megnyilvánuló fejlõdéséhez, fejlesztéséhez a napirend és a hetirend
biztosítja a feltételeket, melyek a megfelelõ idõtartamú, párhuzamosan is végezhetõ, differenciált tevékenységek,
valamint a gyermek együttmûködõ képességét, feladattudatát fejlesztõ, növekvõ idõtartamú (5–35 perces) csoportos
foglalkozások tervezésével, szervezésével valósulnak meg. A napirend igazodik a különbözõ tevékenységekhez és
a gyermek egyéni szükségleteihez, valamint tekintettel van a helyi szokásokra, igényekre. A rendszeresség és az
ismétlõdések érzelmi biztonságot teremtenek a gyermeknek.
2. A jó napirendet folyamatosság és rugalmasság jellemzi. Fontos a tevékenységek közötti harmonikus arányok
kialakítása, szem elõtt tartva a játék kitüntetett szerepét. A napi- és hetirendet a gyermekcsoport óvodapedagógusai
alakítják ki.
3. Az óvodai élet szervezésében a gondozásnak is kiemelt szerepe van. Az óvodapedagógus a gondozás folyamatában is
nevel, építi kapcsolatait a gyermekekkel, egyúttal segíti önállóságuk fejlõdését, együttmûködve a gondozást végzõ
munkatársakkal.
4. Az óvodai nevelés tervezését, valamint a gyermekek megismerését és fejlesztését, a fejlõdésük nyomon követését
különbözõ kötelezõ dokumentumok szolgálják. Az óvodai nevelés csak a jóváhagyott pedagógiai program alapján
valósulhat meg és a teljes óvodai életet magába foglaló tevékenységek keretében szervezhetõ meg, az
óvodapedagógus feltétlen jelenlétében és közremûködésével.
Az óvoda kapcsolatai
1. Az óvodai nevelés a családi neveléssel együtt szolgálja a gyermek fejlõdését. Ennek alapvetõ feltétele a családdal való
szoros együttmûködés. Az együttmûködés formái változatosak, a személyes kapcsolattól a különbözõ
rendezvényekig magukban foglalják azokat a lehetõségeket, amelyeket az óvoda, illetve a család teremt meg.
Az óvodapedagógus figyelembe veszi a családok sajátosságait, szokásait, az együttmûködés során érvényesíti az
intervenciós gyakorlatot, azaz a segítségnyújtás családhoz illesztett megoldásait.
2. Az óvoda kapcsolatot tart azokkal az intézményekkel, amelyek az óvodába lépés elõtt (bölcsõdék és egyéb szociális
intézmények), az óvodai élet során (pedagógiai szakszolgálat intézményei, gyermekjóléti szolgálatok,
gyermekotthonok, egészségügyi, illetve közmûvelõdési intézmények), és az óvodai élet után (iskolák) meghatározó
szerepet töltenek be a gyermek életében. A kapcsolattartás formái, módszerei alkalmazkodnak a feladatokhoz és
a szükséglethez. A kapcsolatok kialakításában és fenntartásában az óvoda nyitott és kezdeményezõ.
3. A nemzetiséghez tartozó gyermekeket is nevelõ óvoda kapcsolatot tart az érintett nemzetiségi önkormányzatokkal,
szervezetekkel.
V.
AZ ÓVODAI ÉLET TEVÉKENYSÉGI FORMÁI ÉS AZ ÓVODAPEDAGÓGUS FELADATAI
Játék
1. A játék a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztõbb tevékenysége, s így az óvodai nevelés leghatékonyabb
eszköze. A játék – szabad-képzettársításokat követõ szabad játékfolyamat – a kisgyermek elemi pszichikus
szükséglete, melynek mindennap visszatérõ módon, hosszantartóan és lehetõleg zavartalanul ki kell elégülnie.
A kisgyermek a külvilágból és saját belsõ világából származó tagolatlan benyomásait játékában tagolja. Így válik a játék
kiemelt jelentõségû tájékozódó, a pszichikumot, a mozgást, az egész személyiséget fejlesztõ, élményt adó
tevékenységgé.
2. A kisgyermek elsõ valódi játszótársa a családban, az óvodában is a felnõtt – a szülõ és az óvodapedagógus.
Az óvodapedagógus utánozható mintát ad a játéktevékenységre, majd amikor a szabad játékfolyamat már kialakult,
bevonható társ marad, illetve segítõvé, kezdeményezõvé lesz, ha a játékfolyamat elakad. Az óvodapedagógus
jelenléte teszi lehetõvé a gyermekek közötti játékkapcsolatok kialakulását is.
3. A játékhoz megfelelõ helyre és egyszerû, alakítható, a gyermeki fantázia kibontakozását segítõ anyagokra, eszközökre,
játékszerekre van szükség. Az óvoda és az óvodapedagógus feladata, hogy megfelelõ csoportlégkört, helyet, idõt,
eszközöket és élményszerzési lehetõségeket biztosítson a különbözõ játékformákhoz, a gyakorló játékokhoz,
a szimbolikus játékokhoz, konstruáló játékokhoz, a szabályjátékokhoz.
4. A játék folyamatában az óvodapedagógus tudatos jelenléte biztosítja az élményszerû, elmélyült gyermeki játék
kibontakozását. Mindezt az óvodapedagógus feltételteremtõ tevékenysége mellett a szükség és igény szerinti
együttjátszásával, támogató, serkentõ, ösztönzõ magatartásával, indirekt reakcióival éri el.
5. Az óvodában elõtérbe kell helyezni a szabadjáték túlsúlyának érvényesülését.A játék kiemelt jelentõségének az óvoda
napirendjében, idõbeosztásában, továbbá a játékos tevékenységszervezésben is meg kell mutatkoznia.
Verselés, mesélés
1. A többnyire játékos mozgásokkal is összekapcsolt mondókák, dúdolók, versek hozzájárulnak a gyermek érzelmi
biztonságához, anyanyelvi neveléséhez. Ezek ritmusukkal, a mozdulatok és szavak egységével a gyermeknek
érzéki-érzelmi élményeket nyújtanak.
2. A magyar gyermekköltészet, a népi, dajkai hagyományok, gazdag és jó alkalmat, erõs alapot kínálnak a mindennapos
mondókázásra, verselésre. A mese a gyermek érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlõdésének és fejlesztésének egyik legfõbb
segítõje. A mese – képi és konkrét formában – feltárja a gyermek elõtt a külvilág és az emberi belsõ világ legfõbb
érzelmi viszonylatait, a lehetséges, megfelelõ viselkedésformákat.
3. A mese különösen alkalmas az óvodás gyermek szemléletmódjának és világképének kialakítására. Visszaigazolja
a kisgyermek szorongásait, s egyben feloldást és megoldást kínál. A tárgyi világot is megelevenítõ, átlelkesítõ
szemléletmódja, és az ehhez társuló, a szigorú ok-okozati kapcsolatokat feloldó mágikus világképe, csodákkal és
átváltozásokkal ráébreszt a mélyebb értelemben vett pszichikus realitásra és a külvilágra irányított megismerési
törekvésekre.
4. A mesélõvel való személyes kapcsolatban a gyermek nagy érzelmi biztonságban érzi magát, s a játéktevékenységhez
hasonlóan a mesehallgatás elengedett intim állapotában eleven, belsõ képvilágot jelenít meg. A belsõ képalkotásnak
ez a folyamata a gyermeki élményfeldolgozás egyik legfontosabb formája.
5. A gyermek saját vers- és mesealkotása, annak mozgással és/vagy ábrázolással történõ kombinálása az önkifejezés
egyik módja.
6. A mindennapos mesélés, mondókázás és verselés a kisgyermek mentális higiénéjének elmaradhatatlan eleme.
7. Az óvodában a népi, a klasszikus és a kortárs irodalmi mûveknek egyaránt helye van.
Ének, zene, énekes játék, gyermektánc
1. Az óvodában a környezet hangjainak megfigyelése, az ölbeli játékok, a népi gyermekdalok, az éneklés, az énekes
játékok, a zenélés örömet nyújtanak a gyermeknek, egyben felkeltik zenei érdeklõdését, formálják zenei ízlését,
esztétikai fogékonyságát. Az élményt nyújtó közös ének-zenei tevékenységek során a gyermek felfedezi a dallam,
a ritmus, a mozgás szépségét, a közös éneklés örömét. A népdalok éneklése, hallgatása, a gyermek-, néptáncok és népi
játékok, a hagyományok megismerését, továbbélését segítik. Az óvodai ének-zenei nevelés feladatainak eredményes
megvalósítása megalapozza, elõsegíti a zenei anyanyelv kialakulását.
2. Az énekes népi játékok és az igényesen válogatott kortárs mûvészeti alkotások fontos eszközül szolgálnak a gyermek
zenei képességeinek (az egyenletes lüktetés, ritmus, éneklés, hallás, mozgás) és zenei kreativitásának alakításában.
3. A zenehallgatási anyag megválasztásánál az óvodapedagógus figyelembe veszi a nemzetiségi nevelés esetében
a gyermekek nemzetiségi hovatartozását is.
4. Az éneklés, zenélés a gyermek mindennapi tevékenységének részévé válik a felnõtt minta spontán utánzásával.
Rajzolás, festés, mintázás, kézi munka
1. A rajzolás, festés, mintázás, építés, képalakítás, a kézi munka, mint az ábrázolás különbözõ fajtái, továbbá
a mûalkotásokkal, a népmûvészeti elemekkel, az esztétikus tárgyi környezettel való ismerkedés is fontos eszköze
a gyermeki személyiség fejlesztésének. A gyermeki alkotás a belsõ képek gazdagítására épül.
2. Az óvodapedagógus az ábrázoló tevékenységekre az egész nap folyamán teret, változatos eszközöket biztosít. Maga
a tevékenység, s ennek öröme a fontos, valamint az igény kialakítása az alkotásra, a kreatív önkifejezésre, a környezet
esztétikai alakítására és az esztétikai élmények befogadására.
3. Ezen tevékenységek az egyéni fejlettséghez és képességekhez igazodva segítik a képi-plasztikai kifejezõképesség,
komponáló-, térbeli tájékozódó- és rendezõképességek alakulását, a gyermeki élmény és fantáziavilág gazdagodását
és annak képi kifejezését: a gyermekek tér-forma és szín képzeteinek gazdagodását, képi gondolkodásuk fejlõdését,
esztétikai érzékenységük, szép iránti nyitottságuk, igényességük alakítását.
4. Az óvodapedagógus feladata megismertetni a gyermekeket az eszközök használatával, a különbözõ anyagokkal,
a rajzolás, festés, mintázás és kézimunka különbözõ technikai alapelemeivel és eljárásaival.
Mozgás
1. A rendszeres egészségfejlesztõ testmozgás, a gyermekek egyéni fejlettségi szintjéhez igazodó mozgásos játékok és
feladatok, a pszichomotoros készségek és képességek kialakításának, formálásának és fejlesztésének eszközei.
Az óvodáskor a természetes hely-, helyzetváltoztató- és finommotoros mozgáskészségek tanulásának, valamint
a mozgáskoordináció intenzív fejlõdésének szakasza, amelyeket sokszínû, változatos és örömteli, érzelmi
biztonságban zajló gyakorlási formákkal, játékokkal szükséges elõsegíteni. Ezzel biztosítható a mozgás és az értelmi
fejlõdés kedvezõ egymásra hatása.
2. A mozgásos játékok, tevékenységek, feladatok rendszeres alkalmazása kedvezõen hatnak a kondicionális képességek
közül különösen az erõ és az állóképesség fejlõdésére, amelyek befolyásolják a gyermeki szervezet teherbíró
képességét, egészséges fejlõdését. Fontos szerepük van a helyes testtartáshoz szükséges izomegyensúly
kialakulásában, felerõsítik, kiegészítik a gondozás, és egészséges életmódra nevelés hatásait.
3. A spontán, a szabad játék kereteiben végzett mozgásos tevékenységeket kiegészítik az irányított mozgásos
tevékenységek. A komplex testmozgások beépülnek az óvodai élet egyéb tevékenységeibe is, miközben együtt
hatnak a gyermek személyiségének – a pozitív énkép, önkontroll, érzelemszabályozás, szabálykövetõ társas
viselkedés, együttmûködés, kommunikáció, problémamegoldó gondolkodás – fejlõdésére.
4. A spontán – a játékban, azon belül a szabad játékban – megjelenõ mozgásos tevékenységeknek, az egészségfejlesztõ
testmozgásnak az óvodai nevelés minden napján, az egyéni szükségleteket és képességeket figyelembe véve, minden
gyermek számára lehetõséget kell biztosítani. Törekedni kell a gyermekeket legjobban fejlesztõ, kooperatív mozgásos
játékok széleskörû alkalmazására, a szabad levegõ kihasználására.
A külsõ világ tevékeny megismerése
1. A gyermek aktivitása és érdeklõdése során tapasztalatokat szerez a szûkebb és tágabb természeti-emberi-tárgyi
környezet formai, mennyiségi, téri viszonyairól. A valóság felfedezése során pozitív érzelmi viszonya alakul a
természethez, az emberi alkotásokhoz, tanulja azok védelmét, az értékek megõrzését.
2. A gyermek, miközben felfedezi környezetét, olyan tapasztalatok birtokába jut, amelyek a környezetben való,
életkorának megfelelõ biztos eligazodáshoz, tájékozódáshoz szükségesek. Megismeri a szülõföld, az ott élõ emberek,
a hazai táj, a helyi hagyományok és néphagyományok, szokások, a családi és a tárgyi kultúra értékeit, megtanulja ezek
szeretetét, védelmét is.
3. A gyermek a környezet megismerése során matematikai tartalmú tapasztalatoknak, ismereteknek is birtokába jut és
azokat a tevékenységeiben alkalmazza. Felismeri a mennyiségi, alaki, nagyságbeli és téri viszonyokat: alakul
ítélõképessége, fejlõdik tér-, sík- és mennyiségszemlélete.
4. Az óvodapedagógus feladata, hogy tegye lehetõvé a gyermek számára a környezet tevékeny megismerését.
Biztosítson elegendõ alkalmat, idõt, helyet, eszközöket a spontán és szervezett tapasztalat- és ismeretszerzésre,
a környezetkultúra és a biztonságos életvitel szokásainak alakítására. Segítse elõ a gyermek önálló véleményalkotását,
döntési képességeinek fejlõdését, a kortárs kapcsolatokban és a környezet alakításában, továbbá a fenntartható
fejlõdés érdekében helyezzen hangsúlyt a környezettudatos magatartásformálás alapozására, alakítására.
Munka jellegû tevékenységek
1. A személyiségfejlesztés fontos eszköze a játékkal és a cselekvõ tapasztalással sok vonatkozásban azonosságot mutató
munka és munka jellegû játékos tevékenység – az önkiszolgálás, a segítés az óvodapedagógusnak és más
felnõtteknek, a csoporttársakkal együtt, értük, késõbb önálló tevékenységként végzett alkalmi megbízások teljesítése,
az elvállalt naposi vagy egyéb munka, a környezet-, a növény- és állatgondozás.
2. A gyermek munka jellegû tevékenysége:
– örömmel és szívesen végzett aktív tevékenység;
– a tapasztalatszerzésnek és a környezet megismerésének, a munkavégzéshez szükséges attitûdök és képességek,
készségek, tulajdonságok, mint a kitartás, az önállóság, a felelõsség, a céltudatosság alakításának fontos
lehetõsége;
– a közösségi kapcsolatok a kötelességteljesítés alakításának eszköze, a saját és mások elismerésére nevelés egyik
formája.
3. A gyermeki munka az óvodapedagógustól tudatos pedagógiai szervezést, a gyermekkel való együttmûködést és
folyamatos konkrét, reális, vagyis a gyermeknek saját magához mérten fejlesztõ értékelést igényel.
A tevékenységekben megvalósuló tanulás
1. Az óvodában a tanulás folyamatos, jelentõs részben utánzásos, spontán és szervezett tevékenység, amely a teljes
személyiség fejlõdését, fejlesztését támogatja. Nem szûkül le az ismeretszerzésre, az egész óvodai nap folyamán
adódó helyzetekben, természetes és szimulált környezetben, kirándulásokon, az óvodapedagógus által
kezdeményezett tevékenységi formákban, szervezeti és idõkeretekben valósul meg.
2. Az óvodai tanulás elsõdleges célja az óvodás gyermek képességeinek fejlesztése, tapasztalatainak bõvítése,
rendezése. Az óvodapedagógus a tanulást támogató környezet megteremtése során épít a gyermekek elõzetes
élményeire, tapasztalataira, ismereteire.
3. A tanulás feltétele a gyermek cselekvõ aktivitása, a közvetlen, sok érzékszervét foglalkoztató tapasztalás, felfedezés
lehetõségének biztosítása, kreativitásának erõsítése.
4. A tanulás lehetséges formái az óvodában:
– az utánzásos minta- és modellkövetéses magatartás- és viselkedéstanulás, szokások alakítása,
– a spontán játékos tapasztalatszerzés;
– a játékos, cselekvéses tanulás;
– a gyermeki kérdésekre, válaszokra épülõ ismeretszerzés;
– az óvodapedagógus által irányított megfigyelés, tapasztalatszerzés, felfedezés;
– a gyakorlati problémamegoldás.
5. Az óvodapedagógus a tanulás irányítása során, személyre szabott, pozitív értékeléssel segíti a gyermek
személyiségének kibontakozását.
VI.
A FEJLÕDÉS JELLEMZÕI AZ ÓVODÁSKOR VÉGÉRE
1. A gyermek belsõ érése, valamint a családi nevelés és az óvodai nevelési folyamat eredményeként a kisgyermekek
többsége az óvodáskor végére eléri az iskolai élet megkezdéséhez szükséges fejlettséget. A gyermek az óvodáskor
végén belép a lassú átmenetnek abba az állapotába, amelyben majd az iskolában, az óvodásból iskolássá
szocializálódik. A rugalmas beiskolázás az életkor figyelembevétele mellett lehetõséget ad a fejlettség szerinti
iskolakezdésre.
2. Az iskolakezdéshez az alábbi feltételek megléte szükséges: testi, lelki és szociális érettség, amelyek egyaránt
szükségesek az eredményes iskolai munkához:
a) A testileg egészségesen fejlõdõ gyermek hatéves kora körül eljut az elsõ alakváltozáshoz. Megváltoznak
testarányai, megkezdõdik a fogváltás. Teste arányosan fejlett, teherbíró. Mozgása összerendezettebb,
harmonikus finommozgásra képes. Mozgását, viselkedését, testi szükségletei kielégítését szándékosan irányítani
képes.
b) A lelkileg egészségesen fejlõdõ gyermek az óvodáskor végére nyitott érdeklõdésével készen áll az iskolába
lépésre. A tanuláshoz szükséges képességei alkalmassá teszik az iskolai tanulás megkezdéséhez. Érzékelése,
észlelése tovább differenciálódik. Különös jelentõsége van a téri észlelés fejlettségének, a vizuális és az akusztikus
differenciációnak, a téri tájékozottságnak, a térbeli mozgásfejlettségnek, a testséma kialakulásának.
A lelkileg egészségesen fejlõdõ gyermeknél:
– az önkéntelen emlékezeti bevésés és felidézés, továbbá a közvetlen felidézés mellett megjelenik a
szándékos bevésés és felidézés, megnõ a megõrzés idõtartama; a felismerés mellett egyre nagyobb
szerepet kap a felidézés,
– megjelenik a tanulás alapját képezõ szándékos figyelem, fokozatosan növekszik a figyelem tartalma,
terjedelme, könnyebbé válik a megosztása és átvitele,
– a cselekvõ-szemléletes és képi gondolkodás mellett az elemi fogalmi gondolkodás is kialakulóban van.
Az egészségesen fejlõdõ gyermek:
– érthetõen, folyamatosan kommunikál, beszél; gondolatait, érzelmeit mások számára érthetõ formában,
életkorának megfelelõ tempóban és hangsúllyal tudja kifejezni, minden szófajt használ, különbözõ
mondatszerkezeteket, mondatfajtákat alkot, tisztán ejti a magán- és mássalhangzókat azzal, hogy a
fogváltással is összefüggõ nagy egyéni eltérések lehetségesek, végig tudja hallgatni és megérti mások
beszédét,
– elemi ismeretekkel rendelkezik önmagáról és környezetérõl; tudja nevét, lakcímét, szülei foglalkozását,
felismeri a napszakokat; ismeri és gyakorlatban alkalmazza a gyalogos közlekedés alapvetõ szabályait;
ismeri szûkebb lakóhelyét, a környezetében élõ növényeket, állatokat, azok gondozását és védelmét;
felismeri az öltözködés és az idõjárás összefüggéseit. Ismeri a viselkedés alapvetõ szabályait, kialakulóban
vannak azok a magatartási formák, szokások, amelyek a természeti és társadalmi környezet
megbecsüléséhez, megóvásához szükségesek; elemi mennyiségi ismeretei vannak.
c) Az óvodáskor végére a gyermekek szociálisan is éretté válnak az iskolára. A szociálisan egészségesen fejlõdõ
gyermekkedvezõ iskolai légkörben készen áll az iskolai élet és a tanító elfogadására, képes a fokozatosan kialakuló
együttmûködésre, a kapcsolatteremtésre felnõttel és gyermektársaival.
A szociálisan érett gyermek:
– egyre több szabályhoz tud alkalmazkodni, késleltetni tudja szükségletei kielégítését,
– feladattudata kialakulóban van, s ez a feladat megértésében, feladattartásban, a feladatok egyre
eredményesebb – szükség szerint kreatív – elvégzésében nyilvánul meg; kitartásának, munkatempójának,
önállóságának, önfegyelmének alakulása biztosítja ezt a tevékenységet.
3. Az ötéves kortól kötelezõ óvodába járás ideje alatt az óvodai nevelési folyamat célja, feladata a gyermeki személyiség
harmonikus testi, lelki és szociális fejlõdésének elõsegítése.
4. A sajátos nevelési igényû gyermekek esetében folyamatos, speciális szakemberek segítségével végzett pedagógiai
munka mellett érhetõ csak el a fentiekben leírt fejlettséget.
5. A kiemelt figyelmet igénylõ gyermekek iskolaérettségi kritériumai tükrözik a befogadó intézmény elvárásait
az iskolába kerülõ gyermekekkel szemben.