DÖK nap az iskolában
- Részletek
- Készült: 2014. június 23. hétfő, 18:44
DÖK nap az iskolában
A Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskolában az utolsó napot a diákönkormányzat szervezte meg. Reggel 8 órakor zenés tornával kezdődött a nap. Utána egyéni versenyeken vehettek részt a gyerekek (pl. célbadobás, ugrálókötelezés, lufi fújás, stb.), valamint a fiúk és a lányok is focizhattak. 10 órától kerékpáros ügyességi verseny várta a diákokat, melynek lebonyolításában Gábor Zsolt főtörzsőrmester segített. 11 órától a tűzoltók habparty-val kedveskedtek iskolánk tanulóinak. A gyerekek nagyon élvezték és jól szórakoztak. Ezután minden tanuló jégkrémet kapott az SZMK-tól. Ebéd után az idősek otthona várta a gyerekeket egy játékos délutánra, ahol kipróbálhattak különböző játékokat, versenyezhettek és focizhattak. Az otthon dolgozói lángossal, üdítővel és jégkrémmel lepték meg diákjainkat. Köszönjük a segítséget a rendőrségnek, a tűzoltóságnak, a szülőknek és az öregek otthonának, hiszen feledhetetlenné tették iskolánk tanulói számára ezt a napot.