GÁLA ISKOLÁNKBAN

Részletek

Készült: 2016. március 11. péntek, 16:36

GÁLA ISKOLÁNKBAN

 

30 éve annak, hogy a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola épületét birtokukba vették a diákok és a pedagógusok. Erre az eseményre nagyszabású rendezvénnyel emlékeztek a jelenlegi közösség tagjai. Az ünnepi gálaműsort fogadás követte, miközben lehetősége volt minden jelenlévőnek elmerengeni a múlt emlékeiben, mivel kiállítás keretében az elmúlt évtizedek tárgyi emlékei idézték a múltat. 

Vass Edit igazgatónő ünnepi beszéde

Tisztelt Szülők, Kollégák, meghívott Vendégeink!

 

Az ünnepeknek, a jeles napoknak mindig van egyfajta varázsa. Kilendítenek minket a hétköznapokból, s néhány órára átadhatjuk magunkat az emlékezésnek.

Shopenhauer mondta a következőket:

„Milyen szépeknek és jelentőseknek tűnnek fel emlékezetünkben elmúlt életünk egyes jelenetei és eseményei, noha annak idején minden különös megbecsülés nélkül engedtük őket elmúlni.”

S valóban. Tesszük a dolgunkat nap mint nap. Neveljük, oktatjuk a gyerekeket, különböző szabadidős tevékenységeket szervezünk számukra, s néha nincs is időnk arra, hogy értékeljük és átéljük teljes odaadással ennek minden pillanatát. Telnek az évek, s igaz a mondás, hogy a régi dolgok megszépülnek, s kellemes érzés fogja el az embert, ha egy-egy kép bevillan a régmúltból.

Az ünnepekben mégis a legfontosabb az együttlét. Az, hogy a régi kollégák és tanítványok eljöttek ma, azt bizonyítja, hogy sokan vagyunk, akiknek fontos a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola sorsa.

Vannak közös emlékeink, amelyek csak a mieink. Ezekből áll össze iskolánk eddigi történelme.

Amikor egy vezetőre az a feladat vár, hogy néhány mondatban összefoglalja az elmúlt időszakot, nehéz helyzetbe kerül. Melyik eseményt emelje ki, hiszen számtalanra szívesen emlékezik. Azt gondolom, azok a meghatározóak, amelyek sajátos arculatot adtak intézményünknek. Az általunk szervezett megyei és rétközi megmérettetések, akadályversenyek, közös kirándulások és programok. Ezekből táplálkozunk, erre építkezünk, hiszen senki sem feledheti el, honnan indult, mit kapott az elődöktől.

Ezért tisztelet illeti azokat az igazgatókat, akik az elmúlt három évtized alatt koordinálták a munkát.

1985-től 87-ig Tirol László, 1987 és 1992 között Tóth Istvánné, majd ezt követően 15 évig Kovács Csaba. 2007-ben a Nyíregyházi Kazinczy Ferenc Általános Iskola tagiskolája lettünk, s a feladatot Ördögh Jánosné végezte 2011-ig, a tagintézmény-vezető, Tirol Lászlóné segítségével. A mögöttük álló nevelőtestület szívvel-lélekkel azon fáradozott, hogy az innen induló diákok helyt álljanak a középiskolákban, majd a nagybetűs életben.

Mindnyájan tudtuk azt, amit nemes egyszerűséggel Móricz Zsigmond is megfogalmazott:

„ Embert nevelni a legszebb hivatás,

Légy nemes, gazdag lelkű ember,

Hogy emberré tehess másokat

A magad embersége által.”

 

604 tanuló hagyta el intézményünket a 30 év alatt. Büszkeség tölt el minket, hiszen sokan bizonyították, ha jó alapokat kapnak, el tudják érni céljaikat, csupán elszántnak és kitartónak kell lenni. Közülük többen ma vezető beosztásban dolgoznak, kollégáink lettek, s polgármesterünk is e padokban tanult meg írni, olvasni, sajátította el a tudomány alapjait.

A XXI. században nem elegendő, ha egy tanintézmény a szakmai alapdokumentumban lefektetett feladatait elvégzi. Többre van szükség. Fel kell vérteznünk tanítványainkat a tudás mellett azokkal a készségekkel és képességekkel, amelyek alkalmassá teszik őket arra, hogy ebben az állandóan változó világban el tudjanak igazodni. Nevelésünk által pedig empatikus, toleráns, másokkal együtt gondolkodó és tevékenykedő fiatalokat szeretnénk elindítani a hosszú úton.

Ma, 2016-ban ezért dolgozik tantestületünk.

Ha valaki megkérdezné, hogy mely szavakkal jellemezném a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskolát, akkor válaszom a következő lenne: az innováció, mert ez a fennmaradás egyik alapja. A partnerközpontúság, nyitottság és a gyermekek okos szeretete. Ezeket mindennapi munkánk során folyamatosan szem előtt tartjuk, hiszen kisiskolaként célunk, hogy környezetünk minél több információval rendelkezzen oktató-nevelő munkánkról, tanórán kívüli tevékenységünkről.

Engedjenek meg egy rövid történetet.

Egy vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap, táblával, a következő szöveggel:

„ Vak vagyok. Kérem, segítsenek!”

Arra ment egy újságíró, és látta, hogy a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot. Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van. A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit. Az újságíró így válaszolt:

„Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.”

Mosollyal az arcán távozott. A vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt:

„ Tavasz van, és én nem láthatom.”

S miért idéztem fel ezeket a gondolatokat? Mert a 2011-es év határkövet jelentett életünkben. Tanulólétszámunk 73 fő volt, de az akkori fenntartó stratégiát tudott változtatni, mint a történetben szereplő újságíró, s ennek köszönhetően szeptemberben már 108 diák ült a padokban. Ma csak annak az iskolának van létjogosultsága, amelyik időben felismeri a változtatás szükségességét. Mer előre lépni, s akkor minden jobbra fordulhat. Ehhez viszont elkötelezett, szakmailag is felkészült kollektívára van szükség.

Én kívánok intézményünknek az elkövetkező évtizedekre olyan nevelőtestületet és fenntartót, amely nem csupán feladatokat lát, hanem magáénak is érzi az iskolát. S akkor elmondhatjuk, hogy az a munka, amit a múltban és jelenben végzünk, nem volt hiábavaló.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

 

Pillanatképek a nap eseményeiből