Anyák napja
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 03. péntek, 10:25
Május első vasárnapja az édesanyáké. Őket köszöntjük tiszta szeretettel és a május virágaival.
Szeretettel várjuk Önt és kedves családját a 2013. május 5-én, vasárnap 15:00 órakor a Móra Ferenc Általános Iskolában.
"Egy csokor színes szó,
Mint egy csokor virág:
Fogadjátok tőlünk
Kedves édesanyák!"
Családias Majális Nyírturán
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 02. csütörtök, 13:10
Jókedvű nevetéstől, tánctól és a fakanalak csattogásától volt hangos május elsején a helyi általános iskola udvara. Immár több éves hagyomány, hogy az önkormányzat ezen a napon majálist rendez, melyre nem csak a helyi lakosokat, de minden érdeklődőt szeretettel vártak. Persze azért a nyírturaiak voltak többségben, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a település vezetősége által meghírdetett főzőversenyre számos helyi szervezet benevezett csapatával. Főztek többek között az önkormányzat dolgozói, a szociális rendszerben tevékenykedők, a Zumba Táncsoport tagjai, és a polgárőrök is. A program korán indult a zenés ébresztővel, majd szép lassan benépesült az iskola udvara. Az előző nap felállított sátrak alatt megkezdődhettek a bográcsolás előkészületei, és a májusfára is felkerültek a léggömbök, szalagok. Persze arra azért ügyelt a település vezetősége, hogy ne kelljen az ünnepi hangulat miatt egyetlen kis fát sem kivágni. Inkább targoncát hoztak, mely magasba emelt néhány vállalkozó kedvű fiatalt, akik felkötözték a fára a tarka szalagokat. Mozgalmas nap volt, hiszen egyszerre több helyen is pörögtek az események. Kispályás futbaltorna, a Zumba Tánccsoport bemutatója, Alvégesi Nyugdíjasok fellépése, a sényői Dance-Sing csoport műsora, rendőrségi, és kutyás bemutató, a Boom Boksz fellépése, a sényői tánccsoport előadása, valamint a Jonathán Majorett csoport és a Vikár-fúvósok is szinesítették a programokat, emelték a hangulatot. A melegben persze jól esett a hűtött gyümölcslé, melyet az önkormányzat sátrában lehetett beszerezni, de szép adag elfogyott a „települési” babgulyásból is. Az eredmény hirdetésen a versenyre nevezett főzőcsapatok közül a zsűri az ÁMK Konyhájának gulyását ítélte a legfinomabbnak az idén. Na azért a többiek sem vallottak szégyent, hiszen mindenki jóllakottan, elégedetten zárta ezt a napot.
További képek facebook oldalunkon, ami IDE KATTINTVA elérhető.
-SL-
Nyírtura hírei képekben már a facebook-on is. LÁJKOLJ minket! http://www.facebook.com/nyirtura
Digitális átállás
- Részletek
- Közzétéve: 2013. április 22. hétfő, 17:01
A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Dtv.) előírásainak, és európai uniós kötelezettségeinknek eleget téve 2012. október végén Magyarországon elindult a digitális átállás folyamata. A hagyományos analóg földfelszíni sugárzású televíziós műsorszórás megszűnését, és ezzel egyidejűleg a digitális földfelszíni sugárzás megvalósítását jelentő digitális átállás lakossági szempontból érzékeny és az érdeklődés középpontjában álló kiemelt állami feladat.
Az analóg földfelszíni sugárzás leállítására két ütemben, 2013. július 31-én és 2013. október 31-én kerül sor, és elsődlegesen azt a mintegy 416.000 háztartást érinti, akik kizárólag analóg földfelszíni módon televízióznak. Annak érdekében, hogy az analóg műsorszórás megszűnésének nyomán senki ne maradjon televízió nélkül, a Dtv. 44. §. (4) bekezdése, valamint ennek részletszabályait megállapító, a közszolgálati médiaszolgáltatások digitális vételének biztosítása érdekében adható állami támogatás és az azzal összefüggő adatszolgáltatás, adatkezelés rendjéről szóló 4/2013.(I.18.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) alapján támogatásban részesíthetők a leginkább rászoruló háztartások.
Az állami támogatás igénybevételi lehetőségével, annak menetével kapcsolatban tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Magyar Államkincstártól, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól és a helyi önkormányzatoktól kapott rászorulói adatok alapján kialakított adatbázist felhasználva a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérői az NMHH megbízása alapján az ország egész területén felkeresik a rászorulókat a jogosultság megállapítása céljából. Akit a KSH felmérői valamilyen oknál fogva nem érnek el, azok a rászorulók közvetlenül igényelhetik a támogatást az NMHH-tól. Az igénylőlap a www.digitalisatallas.hu weboldalról letölthető.
Amennyiben bárkinek bővebb információra van szüksége, akár rászoruló, akár érintett, kérjük, hogy az alábbi elérhetőségeken tájékozódjon:
Ingyenes zöldszám: 06-80/38-39-40
E-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Levélcím: 4001 Debrecven, Pf. 230.
Honlap: www.digitalisatallas.hu
Aranyosné dr. Börcs Janka
főigazgató
Családias Május 1. Nyírturán
- Részletek
- Közzétéve: 2013. április 23. kedd, 08:51
A majális helyszíne: Móra Ferenc Általános Iskola udvara (Nyírtura, Arany János u. 19. sz.)
Programok:
04:00 - 09:00 Zenés ébresztő
10:00 - 11:00 Májusfa állítás, megnyitó ünnepség, az általános iskolások műsora
10:00 - 14:00 Főzőverseny, játékos csapatversenyek, kispályás futball torna
11:00 - 12:00 Bábelőadás a község legkisebbjeinek
13:00 - 14:00 Ebéd
14:00 - 16:30 Alvégesi tánccsoport, Kézműves foglalkozás, Zumba Tánccsoport fellépése, Rendőrségi bemutató, miniBoomBox tánccsoport, Kutyás bemutató, Sényői Tánccsoport műsora, Jonathan Majorett csoport és a Vikár Fúvósok
16:30 - 17:00 Eredményhirdetés, díjazás
17:00 - 22:00 Zenés, táncos mulatság
Minden kedves jelenlévőt szeretettel vendégül látunk egy finom ebédre!
A délután folyamán látásvizsgálat, hajdiagnosztika, Wii játékok, csocsó, légvár, trambulin, hennafestés, karikatúrarajzolás várja a látogatókat.
A játékos vetélkedőkre, kispályás futball tornára, valamint a főzőversenyre csapatok jelentkezését várjuk személyesen a Polgármesteri Hivatalban, vagy a 06-42/531-010 telefonszámon 2013. április 29-ig.
Támogatók:
Nyírtura Önkormányzat
Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon Egyesület
Nyírtura Invest Kft.
Indul a 2013. évi egységes kérelem beadása
- Részletek
- Közzétéve: 2013. április 17. szerda, 15:50
Tisztelt Gazdálkodók!
Indul a 2013. évi egységes kérelem beadása!
Elkezdődött a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 25 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására.
Az egységes kérelmeket elektronikus úton, az MVH honlapján lévő "e-Egységes kérelem" felületen, ügyfélkapunk keresztül kell beadni.
A benyújtás határideje a jogszabály alapján 2013. május 15.
Aki május 15. után nyújtja be kérelmét, annak már munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege. A jogszabály szerint 2013. június 10. után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
Az egységes kérelembe minden használt földterület bejelentése kötelező!
Az egységes kérelmek elkészítésében Nyírturán 2013. április 22-én 10:00-tól 18:00-ig és 2013. április 23-án 10:00-tól 18:00-ig a Művelődési Házban (Nyírtura, Rákóczi u. 43. sz.) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkatársa nyújt segítséget.
Az eredményes munka érdekében hozza magával:
- tavalyi egységes kérelmét,
- az MVH-tól kapott elektronikus jelszót (8 betű és szám kombinációja) vagy az Ügyfélkapus felhasználói nevét és jelszavát,
- minden használt földterülete azonosítóit (helyrajzi szám)
- erdős jogcímek igényléséhez a támogatási határozatot.
Kérem értesítse gazdatársait is!
Polenszki András
NAK ügyfélszolgálati tanácsadó
06-30/348-0612